Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


idézetek2

*A négy gyertya*

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy gyertya.
Olyan nagy volt a csend körülöttük, hogy tisztán lehetett érteni, amit
egymással beszélgettek,

Azt mondta az első :
- ÉN VAGYOK A BÉKE!
De az emberek nem képesek életben tartani. Azt hiszem, el fogok
aludni!
Néhány pillanat múlva már csak egy vékonyan füstölgő kanóc
emlékeztetett a hajdan fényesen tündöklő lángra.

A második azt mondta:
ÉN VAGYOK A HIT!
Sajnos az emberek fölöslegesnek tartanak. Nincs értelme tovább égnem!
A következő pillanatban egy enyhe fuvallat kioltotta a lángot.

Szomorúan így szólt a harmadik gyertya:
- ÉN A SZERETET VAGYOK!
Nincs már erőm tovább égni.
Az emberek nem törődnek velem, semmibe veszik, hogy milyen nagy
szükségük van rám!
Ezzel ki is aludt.

Hirtelen belépett egy gyermek. Mikor meglátta a három kialudt
gyertyát, felkiáltott:
De hát mi történt? Hiszen nektek égnetek kéne mindörökké!
Elkeseredésében hirtelen sírva fakadt.

Ekkor megszólalt a negyedik gyertya:
Ne félj! Amíg nekem van lángom, újra meg tudjuk gyújtani a többi
gyertyát.

ÉN VAGYOK
A REMÉNY!

A gyermek szeme felragyogott. Megragadta a még égő gyertyát, s
lángjával új életre keltette a többit.
Add, Urunk, hogy soha ki ne aludjon bennünk a remény!
Hadd legyünk eszköz a kezedben, amely segít megőrizni gyermekeink
szívében a hit, remény, szeretet és béke lángját!!!